tenyleg kellene egy kis segitseg....Kornbabe írta:Ez a topik is jónéhány napja áll. Delilah esetleg írhatnál valami segítséget.

Moderátor: ese
Dekameron?Kornbabe írta:"A tíz nap tíz elbeszéléséből egy egész napon csupa tragikus esemény hangzik el, s azt sem szabad elfelejtenünk, hogy mi a novellafűzér kerettörténete: Firenze város halálos pestisveszedelméből kimenekülő hét hölgy és három ifjú úr beszéli el ezeket egymásnak. Évszázadok óta folyik a vita, mit is jelent ez: végső soron tragikus világlátást, egy régi, dögvészt lehelő életformából való kiszabadulást, vagy éppenséggel a nemes művészet gyógyír voltáról szóló vallomást. ......... történetein érződik, hogy szerzőjüknek kifogyhatatlan kedve telik a mesélésben. Elmondja többek között a nagylelkűségnek (Hatodik nap második, Ötödik nap kilencedik novella), a hűségnek és hűtlenségnek mulatságos és fordulatos házasságtörési históriákkal tarkított (Harmadik nap második, Kilencedik nap harmadik novella) vagy az ostobaságnak (Nyolcadik nap harmadik, Kilencedik nap hatodik novella) váratlanul újszerű példáit, olykor pedig egyszerűen csak a sors egy-egy kiszámíthatatlan, elkápráztató fordulatát (Első nap, első, második novella)."
van egy olyan tippem, hogy ez a Sortstalansag Kertész Imrétől (bar meg nem olvastam, en szegyentelencinderella írta:Az író első regénye, amit 13 évig írt több évi várakozás és visszautasítások után jelenhetett csak meg 1975-ben, s aratott sikert. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté.
Igen az!temesed írta:van egy olyan tippem, hogy ez a Sortstalansag Kertész Imrétől (bar meg nem olvastam, en szegyentelencinderella írta:Az író első regénye, amit 13 évig írt több évi várakozás és visszautasítások után jelenhetett csak meg 1975-ben, s aratott sikert. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté.)
atpasszolom.Kornbabe írta:Nem is hallottam róla.temesed írta:J. F. Cooper. Vadölő lett volna![]()
![]()
Temesed tudsz új feladványt adni, vagy átpasszolod valakinek?
Azért ne fosszuk meg a könyvek szerelmeseit a lehetőségtől, hogy írjanak ide, ha kedvük tartja!Kornbabe írta:Jelenleg úgy néz ki senki nem akar itt játszani, azelőtt is alig jártak ide, most meg senki. Na, mindegy.