bizsu írta:Nem is tudom, hova írjam, talán ez a topic megfelelő lesz.
Szóval, tök véletlenül kaptam el az előzetesét, hogy szerdán a Reflektor tv-n, 3 órától lesz egy ilyen egyórás Behind the Scene filmecske a sorozatról. Elnézve a képeket ez még a 2. évad környékén készülhetett, de talán, akinek van ilyen adója, és éppen ráér abban az időben, szívesen megnézni.

Na, megnéztem, és egész érdekes volt. Igaz, hogy az alapja egy régebbi műsor lehetett, arra emlékeztem is, mintha láttam volna már, de végül az egész sorozatot végigkísérte, és még beszélt Katieről és Tomról, és Michelle-ről és Heath-ről is.
Arra pl. nem is emlékeztem, hogy Josh előtt Katie randizgatott Jamesszel is, de pont akkor szakítottak, amikor az első évad végén a nagy csókjelenetet forgatták, és ezért ez egy kicsit neccesre sikerült.

Meg azt sem tudtam, hogy Josh Katie után az Eve-et játszó Britanny Danielsszel járt. Nagyon más újdonság nem volt benne számomra, de azért így is érdekes volt ez az egy órácska.
