5. Dawson-találkozó
Moderátor: ese
Nah, úgy látom Ese is hazaért már, de ő még nem nyilatkozik, akkor kezdem én a sort. Szóval, nagyon jól éreztem magam, bár, Karesz, kár, hogy nem jöttél. Bár, így legalább BaciLaci megúszta a feláldozást, hiszen azt igértük neki, hogy a főnök nélkül nem kezdjük el. Ja, és egész kibirható mértékűek voltak Wentről szóló áradozások is, és azt is megtudtam, hogy milyen jelentése van még, ha valakinek kilóg a nadrágzsebe, úgyhogy ebből a szempontból már biztos, hogy tanulságos délután volt! Most pedig, Mary jóvoltából megyek Gilmore Girlst nézni, de esküszöm nem azért mert tetszne a főszereplő fickó! Később még benézek!
Én is nem rég értem haza... hosszú volt az út.. egyébként én is jól éreztem magam, örülök h találkoztam veletek sajna a képeim nem sikerült túl jól (az alkoholista kezem mindig beremegett ) de ha kell vkinek szívesen átküldöm MSN-ben
azt mondjuk sajnálom h a később érkezőkkel nem tudtam beszélni annyit mint a többiekkel, de talán majd legközelebb a következő tali legyen 2 napos
azt mondjuk sajnálom h a később érkezőkkel nem tudtam beszélni annyit mint a többiekkel, de talán majd legközelebb a következő tali legyen 2 napos
- temesed
- Főisten
- Hozzászólások: 14925
- Csatlakozott: szer. szept. 28, 2005 2:17 pm
- Tartózkodási hely: Budapest és környéke
- Kapcsolat:
folytatom a sort-nagyon jo volt veletek!!!!! sajnalom h Delilahval es Maryvel szinte semmit sem tudtam beszelgetni, es persze Contruxot, teged is nagyon hianyoltalak.
Rob es BaciLaci egyszetuen sziporkazott, olyan jokat nevettem a vicceiteken!:)
BaciLaci, megegysezr kosz, h tulelted a Wentes es PB-s aradozasokat, felert egy tuzegetessel!:D
Rob es BaciLaci egyszetuen sziporkazott, olyan jokat nevettem a vicceiteken!:)
BaciLaci, megegysezr kosz, h tulelted a Wentes es PB-s aradozasokat, felert egy tuzegetessel!:D
a balanced diet is a cookie - in each hand
- BaciLaci
- Tag
- Hozzászólások: 744
- Csatlakozott: csüt. máj. 18, 2006 2:10 pm
- Tartózkodási hely: Budapest
Én is jól éreztem magam. Simán ki lehetett bírni a PB-t. Még érdekes is volt. (Na ezt ne olvassa Construx)
Teletömtetek új infókkal, amire már nem is emlékszem...
Tényleg sziporkáztunk volna? Nem rémlik...
Hmmm. Megint be kell vennem azt a... Ka... őőőő... kaaaa... ezaz! Kati! hogy is hívják a gyógyszert? (jól van! ennek hosszú volt a szakálla)
Kár, hogy nem ismertem meg a nagyfőnököt, de legalább megérem, hogy a legközelebbin megtudjam, ki is patronálja kellemes kis csevejeinket itt.
Most mindenki fordítson hátat a gépnek, és úgy olvassa (ha tudja), mert szembe nem dícsérünk senkit...
Kellemes társaság volt... ahogy sejtettem... Mindenki jó fej... meg minden... (csak nehogy azt feleljétek, hogy "42")
Neeemtudommitírjak... Jóvót és kész! Na!... Meg ugye rövid!

Nevem volt... de most?
No, csakhogy ne érje szó a ház elejét, én is hozzászólok.
Én is jól éreztem magam, akárcsak az eddigieken. Nagyon jó kis csapat vagyunk mi, mindig örülök ezeknek a találkozóknak. Annak főleg, hogy kb 1 éven belül már 3 találkozót sikerült összehoznunk. Csak így tovább!
Karesz nekem is hiányzott, de legalább BaciLaci el tud látogatni a következő találkozóra is. És így lehet, hogy ha legközelebb Godric is tud csatlakozni, akkor ő lesz az újonc, és őt akarjuk majd feláldozni. Godric, reszkess!
Annak is nagyon örülök, hogy megismerhettem végre két eddig ismeretlen tagunkat: Robertot és BaciLacit. Mindig izgi olyan embereket látni a találkozón, akik mernek hozzászólni és el is mernek jönni.
És Karesz, még egy dolog, amiről lemaradtál. A vörös szőnyeg. Azt mondtad, hogy kérsz olyat is, ha jössz. Látod-látod, mi összehoztuk neked, és erre nem jöttél el. Még ilyet!
Erre mutatok bizonyítékot is. A többi kép szerintem mehet fel ugyanarra a tárhelyre, ahova az eddigiek is, nem? Szerintem Construx bizti segít nekünk ebben.
A kép ugyan picit sötét lett, de vakuval még kevesebb látszott volna belőle.
Ja, és hogy egy picit magyarázkodjak, hogy miért csak most írok. Tegnap ugyan valóban feljöttem körbenézni, sőt, még Bizsut is láttam fent, de rövidesen elment a netem - számomra érthetetlen módon - és nem sokkal utána inkább bedöltem az ágyba és aludtam egy nagyot a mai "hajnali" F1-ig. De ami késik, nem múlik, most pótoltam a lemaradásomat.

Keine Panik auf der Titanic!
Biztos, hogy nem fizettél? A végén Mary adta oda a pénzt, és bár a fickó nem számolta meg, de nem rohant utánunk sipitozva, hogy kevesebb lenne. Szerintem, összeadtunk annyit, hogy bőven elég volt, max. a borravaló kicsit kevesebb lett...temesed írta:en egy nagy dinka vagyok. most jutott eszmbe, h nem fizettem ki a forro csokimat, amit ittam az Uraniaban:( ......valaki arulja mar el, h szoltak e emiatt, h avyg szamon kertek e????
Minden elég volt. A borravaló is...bizsu írta:Biztos, hogy nem fizettél? A végén Mary adta oda a pénzt, és bár a fickó nem számolta meg, de nem rohant utánunk sipitozva, hogy kevesebb lenne. Szerintem, összeadtunk annyit, hogy bőven elég volt, max. a borravaló kicsit kevesebb lett...temesed írta:en egy nagy dinka vagyok. most jutott eszmbe, h nem fizettem ki a forro csokimat, amit ittam az Uraniaban:( ......valaki arulja mar el, h szoltak e emiatt, h avyg szamon kertek e????
M.
- Delilah
- Őstag
- Hozzászólások: 2975
- Csatlakozott: kedd aug. 23, 2005 2:57 pm
- Tartózkodási hely: Gödöllő
- Kapcsolat:
sziasztok!
en is orultem a regi es uj tagokkal valo megismerkedesnek... Ese, a voros szonyeg teljesen a te otleted volt, nem is tudom, miert jutottam eszedbe ezzel kapcsolatban?! remek otlet volt de sajnos nem en voltam az ertelmi szerzo...
Bizsu, jo volt nagyon a GP film utana, bar a 47-es forditasbol kb a film fele maradt le meg recsegett-ropogott az oskovulet-kopia, amit bemutattak- na de kit erdekelt, hiszen szokoevben egyszer latom ot a moziban...
Ameline, olyan keveset beszeltunk, sajnalom ;( de majd legkozelebb!

Hát.. BaciLaci nevében is köszönjük a lehetőséget és szerintem ő még jobban örül, mivel nem lett feláldozva én meg külön örülök h találkoztam véletek, kár h mindenki érezte h menni fogok de talán íy is kicsit meglepődtetekAmeline írta:Külön dicséret Robertonak és Bacilacinak, hogy elég bátrak voltak eljönni.
Én örültem, hogy bejött a sejtésem.roberto írta:Hát.. BaciLaci nevében is köszönjük a lehetőséget és szerintem ő még jobban örül, mivel nem lett feláldozva én meg külön örülök h találkoztam véletek, kár h mindenki érezte h menni fogok de talán íy is kicsit meglepődtetekAmeline írta:Külön dicséret Robertonak és Bacilacinak, hogy elég bátrak voltak eljönni.
Keine Panik auf der Titanic!
Khmm...az enyém volt, csak nem akartam fényezni magam.ese írta:akkor kié volt? komolyan nem emlékszem így erre, bocsi az érintettől.Delilah írta:Ese, a voros szonyeg teljesen a te otleted volt, nem is tudom, miert jutottam eszedbe ezzel kapcsolatban?! remek otlet volt de sajnos nem en voltam az ertelmi szerzo...
Örülök, hogy tetszett...Biztos nagy élmény lehet egy ilyen filmet moziban látni. Kár, hogy nem szánják rá magukat a mozik gyakrabban...Egyébként, meglepően széles skálán mozognak az általad favorizált filmek. Nem mintha baj lenne, csak érdekes...Delilah írta: Bizsu, jo volt nagyon a GP film utana, bar a 47-es forditasbol kb a film fele maradt le meg recsegett-ropogott az oskovulet-kopia, amit bemutattak- na de kit erdekelt, hiszen szokoevben egyszer latom ot a moziban...