no, akkor vőlegény mentésre fel!koani írta:hát az biztos, hogy nehezebb összehozni, de tuti más élmény lenne. Viszont én mindkettőben benne vagyok szívesen Tök jó lenne végre úgy nézni a részeket, hogy közben vagy utána rögtön ki tudom beszélni a velük kapcsolatos nézeteimet. Úgy be tudok olyankor lelkesülni Szegény vőlegényem már nagyon unta, hogy mindig azzal traktáltam, hogy mi volt épp a Dawsonban (nah meg, hogy Pacey milyen édes )ese írta:én is inkább afelé hajlok, de azt sokkal nehezebb összehozni.temesed írta:kozosen lenne az igazi, online egyszerre nezesben elveszlik az elmeny, amit a kozosseg adhat
hajdanán én is nagyon be tudtam lelkesülni Dawsonék kapcsán. de szerencsére nekem volt egy barátnőm, aki szintén nagyon bírta őket (emlékeim szerint ő promozta nekem anno nagyon és az ő hatására néztem bele én is). de idővel az ő lelkesedése már alább hagyott, én még lelkesedtem.
szóval ötletekre fel! hogy lehetne ezt összeszervezni? első körben egy olyan hely kéne, ahol kényelmesen elférünk. létszámtól függően szerintem kevéske ember nálam is elférne, az ágyon, illetve az ágy mellett az földre kucorodva elférnénk, csak a földön kövezet van, szóval oda kéne vmi puhább és melegebb alátámasztás.
1-4.évadok megvannak, szóval még azzal sem lenne gond.
de várom az ötletbörzét!